„Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, melyet hirdettem nektek. Elfogadtátok és szilárdan kitartotok benne… Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam, Krisztus meghalt a bűneinkért, amint az Írás mondja, eltemették, és harmadnapon feltámadt. Ez is az Írás szerint. Megjelent Péternek, aztán a tizenkettőnek”. (1Kor 15,1-4)

Tisztelt Papság! Drága Hívek!

Húsvét ünnepe ebben az évben is a valaha hallhatott legcsodálatosabb üzenet fogadására hív minket, és arra, hogy örömmel megosszuk azt a nekünk kedvesek felé, kezdve családjainkban és egymás felé a közösségben: Krisztus Feltámadt!

A közelében kívánok lenni minden közösségnek, mely az Úr feltámadását örömmel ünnepli, és atyai köszöntésemet küldöm a békének és az egészségnek a jókívánságával együtt mindenkinek. A liturgikus év egész ideje alatt szeretettel kísérlek titeket, és különös módon ezen a nagy ünnepen, mely mindannyiunk számára megadja a remény és az utunkon megjelenő nehézségek legyőzésének az erejét, mert nem vagyunk egyedül, hanem az Élet Ura kíséri mindannyiunkat.

A támogatás tapasztalata a hívő ember számára állandóan bátorságot kölcsönöz, mert érzi az Isten segítségét és szeretetét. Akinek hite van az Istenben, és teljes szívből keresi Őt, soha nem marad kiábrándult, sem mértéken felül szomorú, mert az élet minden lépésénél védelmezve tudja magát, ezért meggyőződése, hogy az Úr mellette van a legsötétebb napokon is, amikor a megpróbáltatások sem hiányoznak.

Hasonlóan a két tanítványhoz – kik a Jeruzsálemben történtek miatt Krisztus halálát követően kiábrándultan és erkölcsi mélységben Emmausz felé tartanak, annak a ténynek a köszönhetően, hogy reményeik széttöredeztek, – hasonlóan ehhez ma is sokan élik meg ugyanezt. A vírushelyzet megpróbáltatásai vagy a mindennapok gondjai az anyagi nehézségekkel együtt sokakat indít arra, hogy elveszítsék hitüket és bátorságukat, visszautasítva a nélkülözhetetlen imádságot és reményt, mely szükséges lenne a vihar túléléséhez.

Ők visszatérnek az otthonukba, hogy a megszokott életüket folytassák, és nem veszik észre, hogy Krisztus csatlakozott hozzájuk. Amíg az ember szomorúságban él, és csak azt látja, ami a kiábrándultságát okozta, addig nem tudja felfedezni az Úrnak azt a segítségét, melyet számára készített, s melyért hittel imádkoznia kellene állandó reménységben.

Lukács evangélista azt mondja, hogy a két Emmauszba tartó tanítványnak a szeme el volt takarva, hogy ne ismerhessék fel az úton velük együtt haladó idegen utazót, és hogy csak akkor, amikor este együtt megtörték a kenyeret, nyílt meg a szemük, és felismerték magát Jézust, aki abban a pillanatban láthatatlanná is lett. Örültek annak, hogy megértették az Úr által magyarázott Írásokat, és hogy szemeik láthatták a halottaiból feltámadt Jézust.

A Szentírás minket, ma élőket is ugyanígy felkarol annak mértéke szerint, hogy hányszor nyitjuk ki és hányszor olvasunk belőle egyre jobban megértve az emberi élet értelmét és az Istennek a terveit, aki az élet betöltésére irányuló üzenetét szeretetbe foglalta. Minden egyes Szent Liturgián az Úr halálának és feltámadásának ezt a titkát ünnepeljük és a hit révén látó szemeinkkel szemlélhetjük az Eucharisztiában jelen levő feltámadottat, mint ahogy a reménység által megnyitott szemeinkkel szemlélhetjük Őt a mellettünk élő emberekben, az Ő testvéreiben.

A vírushelyzet a betegek szenvedésén és tehetetlenségén túl az ők és a családjaik Liturgiáról való elmaradását is előidézte a megelőzést szolgáló és szükségesnek mutatkozó rendelkezések révén. Mindez nem szabad, hogy megszokássá váljon, de vissza kell térnünk a vasárnapi és ünnepnapi Szent Liturgiákon való részvételnek keresztény gyakorlatához, újból felépítve annak buzdítását, ösztönzését, hogy közülünk mindenki újra elvigye ajándékait az Úrnak. A megszokás az ember második természetévé válik, ezért a keresztény visszaemlékszik arra, hogy eleget kell tennie azon kötelességének, melyben nyitott szívvel és szemekkel fordul az Úr hívása felé, és így nem marad el a vasárnapi és ünnepi Liturgiákról. Az egyházban a keresztény a közösségnek a tagjaként vallja meg azon felismerését, hogy ő fiúvá lehet, és hogy a feltámadás, amelyre meghívást kapott a szent Eucharisztia vételében minden egyes alkalommal megvalósulást nyer.

A megszorítások ideje alatt a Szent Liturgiák az internet modern eszközének segítségével jutottak el a híveinkhez. Ugyanakkor ez a forma nem tudja pótolni a keresztény ember fizikai jelenlétének szükségességét a templomban abban a helyzetben, amikor egészsége és ideje megengedi. Ezért atyai szeretettel buzdítalak titeket, hogy teljes hittel közeledjetek az Eucharisztiához, és fogadjátok el az Isten szeretetét, melyet a maga teljességében kiönt rátok az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. A szívnek a szemei az embernek abban a szabadságában nyílnak ki, mellyel a kenyértörés titkában fogadni tudja a feltámadt Jézust, a tudatát pedig a szeretetnek és a jelenlétnek az érzésével táplálja.

Az időszak, amelyben élünk, rengeteg megpróbáltatás elé állít, melyeket a szívünk belső tisztaságával űzhetünk el, mely hitből táplálkozik, és minden egyes napot a láthatatlan jelenlétének a meggyőződésében él meg.

Mindnyájatoknak kívánom, hogy Húsvét szent ünnepét örömben és békében éljétek meg szeretteitek körében és hogy Krisztus szeretete és világossága kísérjen állandóan!

A ti jóakaró püspökötök

+ Vasile