Temetési énekek

1. Elvégeztem immár földi életemet

Elvégeztem immár földi életemet,

Jézus tetszéséből értem el végemet;

El ne hagyj, Megváltóm, végharcomban.

Részesíts lelkemet országodba.

Ki a megtért bűnöst csak egy szavára

Hívtad a mennyeknek birodalmába;

Végy be engemet is országodba,

Atyai szárnyaid árnyékába.

Tárd ki felém, Jézus, kérlek kezedet,

Vidd fel mennybe hozzád vágyó lelkemet,

Hogy áldott jobbodon szemlélhessen,

Örökkön örökké dicsérhessen.

2. Szerelmes Istenem

Szerelmes Istenem, ha már el kell mennem,

Útra kell indulnom, s örökre elmúlnom:

Kérlek, halld könyörgésemet, amelyben neked lelkemet,

Ajánlom mindenem, én édes Istenem.

Csakhogy tied legyek, szívesen elmegyek.

Én már irgalmadhoz, te szent oltalmadhoz,

Forrón ragaszkodom, és így fohászkodom:

Te szent kezedbe lelkemet, atyám, ajánlom szívemet,

Vedd, kérlek, kedvesen, átadom szívesen;

Végy szent oltalmadba, nagy boldogságodba.

Beszállok ágyamba, gyászos koporsómba;

Adj csendes alvást, és édes nyugovást!

Majd az ítélet napjára, felkelek és bizonyára.

Engedd, hogy örömmel, megtisztelt lelkemmel,

Akkor álljak elő, s legyek jobbod felől!

3. Szomorú özvegységemnek

Szomorú özvegységemnek

Véghatárára értem;

Elérkezett már az óra,

Melyben megszakadt életem.

Óh, a nyugodalmat,

Mit a koporsó ad,

Istentől sokszor kértem.

Akiknek a rideg sírhant

Mindenét elfödte már,

Kire ott a hantok alatt

Hű párja régóta vár,

Az örömmel tied,

S karjaidba siet,

Óh, egyesítő halál.

Menj be tehát fáradt testem

A te csöndes házadba,

Te meghalhatatlan lelkem

Készülj ama nagy napra.

Hol az ég jutalmát,

Verését, irgalmát,

Az ember majd megkapja.

4. E szomorú, gyászos napon

E szomorú, gyászos napon

Koporsóba, kell szállanom;

Hitvesemtől, gyermekeimtől,

Örökre meg kell válnom.

Lehanyatlott immár őket

Vezető erős kezem,

Ah, mert így van ez megírva:

Aki por volt, por leszen.

Te könyörülsz, Uram, Jézus!

A szenvedők sebein;

Óh, vedd, kérlek, oltalmadba

Árván hagyott véreimet.

Aztán tekints irgalmasan

Az én bűnös lelkemre,

Add meg örök nyugodalmam,

Vezess fel az egekbe.

5. Elhervadtam, mint a nyíló virág

Elhervadtam, mint a nyíló virág

Hervadt a nap hevétől;

Nem hazám már nekem ez a világ

Gyászkoporsó reám sötétül.

Itt lesz már az én lakásom.

Életemnek be hamar vége,

Ám eljön feltámadásom,

S bejutok Jozafát völgyébe.

Hintsétek hát teli virágokkal,

Szüleim, halotti ágyamat;

Hagyjátok fel könnyhullatásotokat.

Ne bánjátok kimúlásomat.

E koporsó rejtekében

Maradásom nem örökké tart,

Találkozunk fent az égben,

Számunkra ott a dicső révpart.

Jézus, ifjak s szüzek vőlegénye,

Hozzád emelem végszavamat;

Lelkemnek csak benned van reménye,

Ne nézd ifjú gyarlóságomat.

Testemnek csendes nyugalmat

Adj a sírnak gyászos porában;

Lelkemnek örök jutalmat

A mennyek örök birodalmában.

6. Tegnap volt utolsó ajkamon a hang

Tegnap volt utolsó ajkamon a hang

Ma már a lelkemért szól a gyászharang

Tegnap még itt éltem ti köztetek

Most gyászkoporsó rejt el tőletek.

Olyan lettem, mint a megszedett szőlő,

Amely felett sír a bús őszi szellő

El kell válnom mostan az élettől,

Értem siránkozó kedvesimtől/szüleimtől.

De az Úr szólított e hosszú útra

Jézusom meghívott, menjek hozzája

Hogy az itt hagyott földi életért

Krisztus adjon érte mennyei bért.

Az ő hívására örömmel megyek,

Csak az fáj, hogy el kell válnom tőletek,

Kiknek olyan kedvesek voltatok

Az életben hozzám tartoztatok.

Ha rám borul a hideg sírhalom,

Alatta készen vár a nyugalom.

Bámily hosszú lesz is az ottnyugvás,

Vége lesz majd, mert lesz feltámadás!

Testemmel, mely most sírba szenderül,

Akkor majd a lélek újra egyesül,

Angyali formát vesz föl majd magára,

Ha feltámad trombita szavára.

Akkor majd azokkal, kik sírva állnak,

Az Istennek jobbján adok hálákat.

Az örök életet hittel várjuk,

Ahol egymást újra megtaláljuk.

7. Jézusomnak kegyelméből

Jézusomnak kegyelméből

Már elértem végemet;

Véghetetlen szerelméből

Várom üdvösségemet.

Istenem, Istenem!

Ki voltál mindenem,

Tied legyen már lelkem.

Amíg éltem e világban,

Benned bíztam, Istenem!

Mindennemű sorsaimban

Csak te voltál reményem.

Istenem, Istenem!

Ki voltál mindenem,

Tied legyen már lelkem.

Mostan is csak reménységem,

Vagyon Istenségedben,

Hogy megnyerjem üdvösségem,

Örök dicsőségedben.

Istenem, Istenem!

Ki voltál mindenem,

Tied legyen már lelkem.

Imádkozzatok érettem

Irgalmas Istenemnek

Hogy üdvösséget engedjen

Országában lelkemnek.

Istenem, Istenem!

Ki voltál mindenem,

Tied legyen már lelkem.

Már keresztre felfeszített

Jézus, hozzád fordulok.

És jók számára készült

Országodba indulok.

Istenem, Istenem!

Ki voltál mindenem,

Tied legyen már lelkem.

8. Megfizettem már én életemnek zsoldját

Megfizettem már én életemnek zsoldját,

Letettem testemnek támasztó sátorát,

Melyből formáltattam,

Öleltem földporát,

Lakom sötét boltját.

Míg e világ fennáll ő állapotában,

Testem itt porladozik a földnek gyomrában;

Majd ismét felkelek

Ítélet napjára,

Trombita szavára.

Itt a királyoknak lehull koronája,

Itt a császároknak főhatalmassága.

Hatalmakkal együtt

Sírba temettetnek

És ott porrá lesznek.

Óh, Uram, ne tekints vétkeimnek hibáját,

Nézd inkább szentséges vérednek folyását;

Támaszd fel örömre,

Testemnek morzsáját,

Add mennynek országát.

Akik e világban utánam maradtok,

És lészen veletek, mit rajtam láttatok;

De szánj meg, Krisztusom,

Kérlek bűnbánkódva,

Méltass jobb oldaladra

9. Öltözzetek gyászruhába szentolvasó beliek

Öltözzetek gyászruhába szentolvasóbeliek,

Mert a halál leszakított egy rózsát közületek.

Imádkozzunk érte, hogy Jézus nevében

Nyugodjon békességben.

Rózsakoszorúnk egy ága halva fekszik előttünk,

A békességnek álmába, már elköltözött tőlünk.

Imádkozzunk érte…

Míg élő volt e világban egy szív s lélek volt velünk,

Mert a drága Rózsafüzér Összeolvasztá velünk.

Imádkozzunk érte…

10. A Szent kereszt a mellemen

A Szent Kereszt a mellemen, ki támadhatna ellenem,

Ha zászlónk leng s a fodra ing, köré gyülünk mi sírva mind

Az Úr számunkra mit kimért, megharcolunk a szent hitért,

De veszni téged ki engedne el, szentséges Szent Kereszt.

A Szent Kereszt a vállamon, de így is meg kell állanom

Bár elbuktam ezerszer is vonszolta ezt a Mester is.

Van itt számunkra égi jel, ez égi jelben győzni kell,

De nekünk üdvül szerezd hát meg ezt, szentséges Szent Kereszt.

Bevégeztem földi pályám, most már a temető vár rám

Bevégeztem földi pályám, most már a temető vár rám,

Ahol olyan hosszú az éj, hol a hajnal csak egyszer kél.

Vándor idő ez az élet, mely a sírnál ér csak véget.

Hol a nyugalom párnája, szemünket álomra zárja.

Gyászünnep a halál napja, szép zene a harang szava.

Mely azt zúgja, csak azt sírja: nem leszünk mindig a sírba.

Jön még idő lesz még egy nap, mikor testünk életet kap,

Meglátjuk szemeink előtt a bírót, az Üdvözítőt.

Akik értem keseregtek, kedvesim Isten veletek,

Legyen éltetek boldogság, áldjon meg a Szentháromság.

Könyörülj Istenem!

Könyörülj Istenem! Én bűnös lelkemen

Szánakozzál immár szomorú szívemen.

Haragodnak menykövét, éles, hegyes tőrét,

Vedd vissza vétkeim bűntető eszközét.

Tovább mosogasd bűntől én szívem,

Kegyes kézzel gyógyítsd sebekből lelkemet;

Bűneimet megvallom, nyílván tapasztalom,

Mik miatt nem lehet semmi vigaszságom.

Vétkeim lelkemet, mint a kígyók marják,

Szüntelen mellemet ássák és furdalják;

Hova fussak színedtől fegyveres kezedtől?

Utánam fegyverid futnak s hegyes tőrid.

Ha érdemem szerint akarsz sanyargatni,

Számtalan bűnömnek jutalmát megadni;

El kell veszni fejemnek, kárhozni lelkemnek,

Mert több sokasága fövénynél bűnömnek.

Tisztogasd lelkemet, Uram, izsóppal,

Mosogasd szívemet irgalmasságoddal;

Fordítsd rám szemedet, mutasd kegyelmedet.

Nyújtsd hozzám kezedet, szent segedelmedet.

Ne vizsgáld annyira immár vétkeimet,

Ne ítéld oly sokra én szegény fejemet;

Töröld el kegyelmesen számos bűneimet

És te szent lelkeddel adj ismét örömet.

Remélem, lelkemet még megvigasztalod,

Elmúlt napjaimat ismét visszaadod;

Akkor örvendez szívem, és eltelik lelkem.

Vígadnak csontjaim, felüdül mindenem.

Fordítsd el szemedet undok rútságimról,

Elhervadt már arcom sok kínlódásaimtól;

Ne vess számot énvelem, mert elborít vétkem,

Melynek sokasága több mint a fövényszem.

Szabadíts ki immár a halál torkából,

És sok bűneimnek kemény rabságából;

Csak hogy te neked éljek, és, hogy el ne vesszek,

Te hozzád siessek, téged kövesselek.

Tudom, töredelmes szíveket látogatsz,

Kiket ostoroddal gyakorta sujtogatsz;

Azok nálad kedvesek tudom, s érdemesek,

Add, Uram, Istenem, közöttük lehessek.

Elmégy közülünk jó lélek

Elmégy közülünk jó lélek, lelked szép honba száll

Csöndes sírod felett rebeg testvéri hő imánk.

Refr: Nyugodjál hát, pihenve csendesen

Szép álmodat ne bántsa senki sem.

könnyű legyen, a hont a síri föld,

Míg eljön az, ki új életre költ. Refr:

Megváltó édes Istenem, ki voltál mindenem

Hozzád sóhajt bűnös lelkem, óh kérlek légy velem. Refr:

Eltávozik a jó anya/apa, kihűlt életfája

Gyermekeid hő imája kísérje sírodban. Refr:

Eljött már az óra, ki szólított, Mária

Eljött már az óra, ki szólított, Mária.

Vigyél, vigyél a kertbe, abba’temetőbe.

Az angyal szavára, mentél Egyiptomba.

Hétfájdalmas Szűz anya, légy szolgád(lód)nak oltalma.

Szállj be immár gyarló testem

Ó, nyomasztó, gyászos egy szó

Ó, nyomasztó, gyászos egy szó,

E világból elhalunk;

Nincs lehetség, semmi mentség

Sírba kell majd szállanunk.

Elmegyünk, elmegyünk,

Mindnyájan elmegyünk,

Jókor készen leszünk.

Légy hatalmas, diadalmas,

A halált el nem vered;

Bírj javakkal, fénylakokkal,

Azt ki nem fizetheted.

Elmegyünk, elmegyünk,

Mindnyájan elmegyünk,

Jókor készen leszünk.

Én meghalt kisgyermek mostan azt óhajtom

Én meghalt kisgyermek mostan azt óhajtom,

Hogy minden keresztény búcsúcsókot adjon.

Krisztus keresztjére adjon énérettem

Az lesz titőletek a végtisztességem.

Kedves szülőanyám, jól tudom, hogy sajnálsz,

De jaj! Nincs mit tenni, itt az elalvás;

Éjjel és nappali hív gondozásodért

A mennyi Atya fizesse meg a bért.

Az Atya Istennek, ez most így tetszett,

Hogy a te szívedet most szomorítsa meg.

Édes, kedves, Anyám; az Isten áldjon meg

És vigasztalja meg a te bús szívedet.

Kedves édesapám, ki engem szerettél,

Mint nyíló virágot annyira őriztél;

Az Isten áldjon meg ezekért tégedet,

Holtod után vegye magához lelkedet.

Kedves testvéreim az Isten veletek,

Nem látjátok többé kis testvéretek;

Virágot ültessetek a sírhalmomra,

Áldjon meg titeket a kegyesség Ura.

Áldott keresztények, most az a kérésem,

Kísérjétek el most az én meghalt testem;

A gyász temetőben, testem hol pihenjen,

Lelkem angyalokkal mennyben örvendezzen.

Élet és boldogság, mily hamar enyésztek

Élet és boldogság, mily hamar enyésztek,

Mily könnyen legázol a zordon enyészet;

Alig mosolygott még életemnek dele.

Íme rám borul a koporsóm fedele.

Koporsóm fedele még csak had borulna,

Csak rá jó hitvesem könnye ne hullna;

Óh, de őt itt hagyni, akit úgy szerettem,

Kisded árvámmal, azért fáj a fejem.

Megbocsáss hitvesem, ha megbántottalak

A szent házasságban (…) év alatt;

Bús özvegységben tekint fel az égre,

Szerelmimtől reszket ott a csillag fénye.

Mária, Szűz anyám, hallgass reám

Mária, Szűz anyám, hallgass reám,

Ha panaszra akar nyílni a szám

Szeretném mondani de nem merem,

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem.

Látod édesanyám, hogy búsulok,

Ahol senki se lát, ott is sírok,

Jöjj el édesanyám, vigasztalj meg,

Ha meg nem vigasztalsz, halva találsz engem.

Tudom vétkeimnek, számai sok,

Mégis olyan türelmetlen vagyok.

Nem tudom bajaim felejteni,

Panasz nélkül nem tudom kibírni.

Rettentő a kereszt, amit hordok,

Szörnyű terhe alatt leroskadok,

Segíts édesanyám, hogy viseljem,

Szörnyű bűneimért megérdemlem.

Istenem híven nem szerettem,

Senkivel semmi jót sose tettem.

Hogy fogok éltemmel elszámolni,

Mária szűz anyám, ne hagyj elkárhozni.

Kérjed értem a mindenek Urát,

Ő adja a mennynek boldogságát.

Nem vagyok érdemes boldog lenni,

Istennel szeretnék kibékülni.

Ó bocsáss meg kedves édesanyám,

nem nyílik már többé panaszra szám,

Legyen bármi nehéz a keresztem,

Mária Szűz anyám, érted elviselem

Legyen bármi nehéz a bánatom,

Mária Szűz anyám, Te légy a vigaszom.

Köszönteni jöttünk szent keresztfa

Köszönteni jöttünk szent keresztfa,

Látjuk rajta Jézust meg van halva.

Alatta Szűz Anyja nagy zokogva,

Jézus piros vérét csókolgatja.

Az áruló Júdás, hogy eladta,

Harminc ezüst pénzért oda adta.

A pogány zsidóknak hogy vegyék meg,

A magas keresztre feszítsék meg.

Miért nem adtad inkább Máriának,

Vagy pedig Mária Magdolnának.

Ezer annyit adott volna érte,

Csak ne vitték volna a keresztre.

Harminc ezüstpénzre Júdás miért szorultál,

Kedves Mesterünktől el miért pártoltál.

Talán valamikor Jézus vétett neked,

vagy szóval valaha bántott téged?

Jézussal naponta találkoztál,

A Márta házánál véle vacsoráztál.

Mégis dühösséggel ellene fordultál,

Máriának nagy bánatot okoztál

A nagy fa keresztfát lefektették,

Jézus kezét-lábát rá szegezték.

Folyt a piros vére szent testéből,

Áztatja a földet mindenfelől.

A magas keresztfát hogy felállították,

Az Úr Jézus rajta függni látták.

Szentséges oldalát megnyitották,

Mária siralmát újították.

A magas keresztfán, hogy kínlódott,

Szent Atyjához két szavat bocsátott.

Ó, Atyám bocsáss meg, kik vétettek,

Kik engem keresztre feszítettek.

El ne feledkezzünk Jézus két szaváról,

Amelyet mondott magas keresztfáról.

Hogy mi is egekbe feljuthassunk,

Örök dicsőségben vigadhassunk.

Gyászos temetőnek hervadó virága

Gyászos temetőnek hervadó virága,

Szomorú nap van ma, öltözzetek gyászba.

Fájdalmas Szűz Anyám tekints le a mennyből,

Nézz a tenger-könnyet, mely hullanak sok szemből.

Gyászosan zendült meg a halotti ének,

Szívrepesztőn sírnak, árvák és özvegyek,

Jaj mert egy sincs köztünk, akinek nem volna,

A temetőkertben egy kedves halottja.

Ott egy sírhalomnál a gyászos kereszt,

Az elhagyott özvegy sírva öleli meg,

Megcsókolva hint rá bánatos könnyeket.

Alatta pihennek a jótevő kezek.

Zokogva költené hű párját, de a sír,

Nem hallja az árvát, özvegyet ahogy sír.

Jaj, de ne sírjatok árvák és özvegyek,

Van még a mennyekben egy anyátok nektek.

Mennyei Királynő ez az édesanya,

Tudja ő, hogy milyen szívünknek fájdalma.

Hogyha e világon, mindenki elhagy is,

Anyátok marad ő tinéktek, akkor is.

Örökké ki vannak terjesztve karjai,

A földi szenvedőt keblére öleli.

Ölelj hát kebledre tengerek csillaga,

Ó had gyógyuljon meg, szívünknek fájdalma.

Tekints e gyászkertnek kimúlt lakójára,

Fájdalmunkra hulljon Fiad vérharmata.

Utolsó álmukat pihenjék békében,

Hogy velük dicsérjük Jézust a mennyekbe.

Ments meg engem, Uram!

Ments meg engem, Uram! az örök haláltól,

Ama rettenetes napon minden bajtól;

Midőn az ég és föld megfognak indulni,

S eljössz a világot lángokban ítélni.

Reszket minden tagom, borzadok és félek,

Földi pályát végzett szegény, bűnös lélek;

Félek a naptól, mely vizsgálni fog s dúlni,

Midőn az ég és föld meg fognak indulni.

Ó adj Uram örök nyugodalmat neki,

Örök világosság, fényeskedjen neki.

Hogy szent trónod körül, ő is imádhasson,

S téged boldogítónk örökké áldhasson.

Haragnak napja az, ínség s veszély napja,

Nagy nap, mely a bűnöst gyötrelemnek adja;

Midőn te, ki mindig éltél és fogsz élni,

Eljössz a világot lángokban ítélni.

Közelebb, közelebb

Közelebb, közelebb, Uram hozzád,

Boldogan követlek, megyek tehozzád.

Édes lesz az nekem, hisz te fogod a kezem,

Közelebb, közelebb, hozzád Istenem.

Ha vándor utamon, a nap leszáll,

Nyugtot fáradt fejem, csak kövön talál.

Álmomban rebegem, tied az én szívem,

Mindig csak közelebb, hozzád Istenem.

Lépcsővel álmodom, hozzád vezet,

Kegyelmed felsegít, oda engemet.

Angyali szózat hív, repes feléd a szív,

Mindig csak közelebb, hozzád Istenem.

Repdeső szárnyakon, felhőkön át,

A csillagok között fel, fel Tehozzád.

Melletted a helyem Neked adom szívem,

Mindig csak közelebb, hozzád Istenem.

Tudom, hogy arcodat megláthatom,

Véget ér egykoron, sok-sok bánatom.

Sóhajom végszava e hő ima legyen

Mindig csak közelebb, hozzád Istenem.

E földön a szemünk, bármit is lát,

Csak Jézus szívéhez viszen el a vágy.

Mert földi életünk, csak utazás nekünk,

Szívednél találjuk végállomásunk.

Közelebb, közelebb, Uram hozzád,

Boldogan ölelem, a kereszted át.

Mert földi életünk, csak utazás nekünk,

Szívednél találjuk végállomásunk.

Ó Mária, halld meg esdeklésem

Ó Mária, halld meg esdeklésem,

Ne bocsáss el vigasz nélkül engem.

Mert ha elhagysz, ki segít énrajtam,

Ki lesz az én örömöm, oltalmam.

Ó Mária Szentlélek arája,

Jóságodat ég és föléd imádja,

Szánj meg engem ha búbánat gyötör

Szememből a fájdalom-könny kitör

Ó, Mária te adj enyhületet,

Ha űz a sors és veszély fenyeget,

Ha a harcba kimerülne lelkem,

Légy segítőm, védelmezz meg engem.

Ó Mária, ha az Úr irgalmas

Bűnöm miatt tőlem elfordulnak,

Te meg ne vess, siess segítségül,

Elveszünk az Úr irgalma nélkül.

Ó, Mária ha munkám kifáraszt.

És az élet gondokkal eláraszt,

Végre ha a szememet lezárom,

Állj mellettem, te légy az én váram.

Szállj be immár gyönge rózsa

Elkészült sírhantodba;

Ott nyugodjál, ott aludjál

Az Úr Jézus Krisztusban.

Szép virágkorodban

Elhunytál az Úrban

Örvendezz mennyországban.

Minket is hát, édes Jézus

Fogadj szent országodba

Az ártatlan kisdedekkel

Részletes égi jóban.

Nyugodjál, virágszál,

Istennél lakozzál,

Értünk is imádkozzál.

Jézus az én reményem

Jézus az én reményem, mély sír fedjen be bár

Nincs ok remegve félnem, rám a menny üdve vár.

Boldog , ki hisz nevemben, e szó örökkön él

S az üdv megmérhetetlen, melyet nekünk ígér.

Békén megyek elédbe, szerelmes Jézusom

Te hívsz fel a nagy égbe, hol nincsen fájdalom.

Te tisztitál meg engem, s megkérleléd Atyád,

Ki most nekem a mennyben örök nyugalmat ád.

Hozzád méltó dicséret, kinek jön ajkára?

Ki értünk adtad élted, ó Isten egy fia.

Nem fáj már a betegség, a menny az én hazám

Óh, drága nagy kegyesség, óh égi irgalom.

Az élet száz bajában, te védtél engemet

S most a hívők lakában te adsz nekem helyet.

Óh, boldog én, ki pályám bezárhatom

Lelkem neked ajánlom, megváltó Jézusom.

Hull a föld a koporsóra

Az utolsó harangszóra

A föld takarja be a port,

Melyet a halál letiport.

Nem ismerszem meg a portól,

Bársonyos úri rangoktól

Király koldus között állok,

Különbséget nem találok.

Óh, tehetetlen szájú sír

Midőn az ember meglát sír.

Fogadd holt testem kebledbe

Hadd nyugodjon meg öledbe.

A sötét sír mindjárt elrejt,

S az élő ember elfelejt.

Adj Istenem nyugodalmat

Országodban közjutalmat.

Ki ragyogni látod élted csillagát

Halljad a természet hathatós szavát

A gyenge és erős, féltékeny és a hős

Meghal egyaránt.

Légy gazdag vagy koldus, szolga vagy király

Ifjú vagy elaggott, izmos vagy szikár

Egy csapás és elejt és rideg sírba ejt

A kemény halál.

Mint az őszi szellő fák zöld levelét

Elhordja, úgy járnak szinte ékeid

A tilost ne keresd és tovább ne szeresd

Mert az elmerít.

Nézd a föld virágát, mily hamar virít

Alig vetted észre szende ékeit

Fonnyadni siet már, szívből sajnáljad már

Hogy vigyázz tanít.

Ne ígérj magadnak hosszú életet

A halál veled jár s észre sem veszed

Hogy élted folyamát elmetszi nem lesz gát

Semmi érdemed.

Hát Istentől rendelt célodhoz siess

Örömet, mulandót jókban ne keress

Hogyha üt az óra, a bírói szóra

Bátran ott lehess.

Seregeknek Szent Istene

Seregeknek Szent Istene, Mennynek és Földnek mindene.

Jöjj el, jöjj el én Krisztusom, ne hagyj utolsó órámon.

Azért teremtettél engem, Hogy az égben részem legyen.

Jöjj el…

Tekints lelki sebeimre, Ez utolsó keservimre.

Jöjj el…

Lelkemet neked ajánlom, Testemet a sírnak szánom

Jöjj el…

De feltámadok én újra, Szerelmedtől megújulva

Jöjj el…

Szívem bizony bűn sebezte, Vedd gyógyító hű kezedbe

Jöjj el…

Hívő voltam és keresztyén, Nincs kedved egy élet vesztén

Jöjj el…

Had áldjalak én örökkön, Szeresselek mindörökkön

Jöjj el…

Véget ért egy földi pálya, Irgalommal nézz le rája

Jöjj el…

Bíbor piros szép rózsa

Bíborpiros szép rózsa nyílik a Golgotán,

Ott áll a fájdalmas Szűz, mint a liliomszál.

Nézi, hogy szent fia, szenved a keresztfán